Szakmai tapasztalatok
A pszichológiai tanulmányaim elkezdését az motiválta, hogy emberekkel szerettem volna foglalkozni,vonzott az, hogy a cselekedetek igazi, mélyben rejlő mozgatórugóit megértsem.
Már 2005-ben a II-es számú Gyermekklinikán végeztem önkéntes munkát a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány keretein belül. Ez a munka 5 éven keresztül tartott. Sok fontos tapasztalatra szert tettem. Megtapasztaltam a szülők bizonytalanságát, aggódását, sok esetben a bűntudatát is. Fontosnak tartottam a szülők megerősítést, ezért több segítő beszélgetést folytattam velük, hisz – mint tudjuk a szülő lelki jólléte és önbizalma a gyermek biztonságát erősíti. A gyermekeket is meg kellett barátkoztatni az ismeretlen környezettel, feloldani a félelmeiket. Megtanultam ismeretlen emberekkel könnyen felvenni a kapcsolatot, megtalálni a közös hangot, kialakítani azokat a kommunikációs paneleket, amelyek segítségével elkezdhető, fenntartható egy társalgás, megnyugtatható felnőtt, gyermek.
2009-ben ugyanennek az alapítványnak a keretén belül új területet ismertem meg: a krízishelyzetben levő kismamák és anyák, továbbá gyermekeik lelki problémáit. Segítettem a mindennapi élethelyzetekben, napi feladatok megoldásában. Megismerkedtem a kiszolgáltatott, sokszor menekülő, valamilyen agressziót (verbális, testi) elszenvedő,nők helyzetével. Az ő esetükben komoly feladatot jelentett helyzetük elfogadása, a „terhesség” áldott állapotként való megélése. A környezeti ártalmak feldolgozása, önmaguk megértése/elfogadása, a traumák feloldása.
2009-ben ugyanakkor elkezdtem a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál dolgozni. Itt serdülő fiatalokkal álltam/állok telefonos és internetes kapcsolatban. A kamaszok nagyon sokféle témában kértek segítséget, pl. családon belüli kapcsolatok, kortárskapcsolatok, párkapcsolat/szexuális élet, iskola, tanulás. Megtapasztaltam, hogy sok esetben mennyi a bizonytalanság, hiányos tudás, rosszul működő kapcsolatok, önértékelési probléma áll a háttérben. Meg kellett tanulnom a kamaszok nyelvén beszélni. Ez a korosztály is speciális nyelvet igényel, hisz a gyermekkor felnőtt-lét határmezsgyéjén meg kell találni azokat a szavakat, amelyek felnőttként, mégis érthetően fogalmazzák meg számára a problémáját és a lehetséges megoldásokat. Mindannyian tudjuk, hogy ez az önkeresés, a saját út kialakításának ideje. Amikor a felnőtt már elveszti előtte a „mindenhatóságát”, tekintélyét, de a „mítoszrombolás” mellett szüksége van határozott, biztos értékrendre, támaszra. Ismét az önismeret, önelfogadás és a mások elfogadása kerül előtérbe.
MInd a családsegítő, mind a gyermekjóléti szolgálatnál töltött éveim alatt napi munkám során folyamatosan kapcsolatban álltam a nevelési-oktatási intézményekkel, gyámhivatallal, rendőrséggel. Az alapellátás eszközeivel próbáltuk a családok és a gyermekek élethelyzetét javítani.
2013 és 2015 között kettő éven át foglalkoztam megváltozott munkaképességű személyekkel. Folyamatos kihívást jelentett a fizikai vagy mentális betegséggel küzdő személyek élethelyzetének elfogadtatása. Új élethelyzetükben a megmaradt képességeikre, készségeikre próbáltam helyezni a hangsúlyt. Komoly feladatot jelentett a betegséggel való együttélés, úgy érzem, rendszeres támogatásra, megerősítésre van szüksége a megváltoztott munkaképességű személyeknek egészséges önértékelésük megtartásában, sikeres életvezetésükben.
2015-től szakmai tapasztalataimat magánpraxisban kamatoztatom, felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt foglalkozom. Forduljon hozzám bizalommal!
